Bélféreg és egyéb paraziták – A bennünk élő nem kívánatos vendégek

Bélféreg és egyéb paraziták – A bennünk élő nem kívánatos vendégek

Senki sem beszél szívesen a betegségéről. Különösen akkor nem, ha valamilyen másokban undort keltő, gusztustalannak tartott dologról van szó. Pontosan ilyen a bélféreg és a paraziták, amelyek bizony az emberben is megtelepszenek. Ezért sajnos hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és hagyjuk a szervezetünkben garázdálkodni az élősködőket. Ha nem fordítunk rá megfelelő figyelmet, egyes paraziták idővel akár több méteresre is megnőhetnek, valamint súlyos betegségek okozói lehetnek.

Egyre többen vélik úgy, hogy a paraziták kérdésében megnyilvánuló közöny az egészségügy egyik legnagyobb mulasztása. Ezért is életbevágó, hogy minél többen megismerjék azokat a tényeket, amelyek ismeretében felvehetik a harcot a testükben megbúvó parazitákkal szemben. Már csak azért is mert valójában emberek tízmillióit érintő járványról van szó. A paraziták egyik tulajdonsága ugyanis, hogy hosszú ideig képesek rejtőzködni, jelenlétükre legfeljebb a kialakuló betegségek figyelmeztethetnek.

Mik a paraziták?

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy pontosan mik is azok a paraziták. A válasz egyszerű: olyan mikroszkopikus méretű, vagy akár méteresre növő organizmusok, amelyek egy másik élőlényben – esetünkben az emberben – élősködnek. Ráadásul nem csupán az emésztőrendszerben lehetnek jelen, hiszen a paraziták az izmokban, az agyban, a szemben és a bőrben is megtelepedhetnek.

Egyes számítások szerint legalább százféle különböző galandféreg, horogféreg és egysejtű parazita leselkedik ránk. A Kanadai Holisztikus Orvosi Szövetség vezetője, dr. Róna Zoltán szerint a paraziták elsősorban a szennyezett vízzel és élelmiszerekkel – különösen a disznóhúsból előállított termékekkel, a füstölt sonkával és kolbászokkal – kerülhetnek a szervezetünkbe, míg az elszaporodásukhoz a vegyszerek, a higany és az antibiotikumok túlzott használata is hozzájárul. A paraziták egyik különösen veszélyes fatája a Disznó-galandféreg (Taenia solium), amelynek lárvái az izmokban kezdenek kifejlődni, majd a központi idegrendszerben vándorolva eljuthatnak a szembe és az agyba, végül pedig a vékonybélben kötnek ki.

A bélféreg figyelmeztető tünetei

Bár a paraziták a rejtőzködés mesterei, jelenlétükre szinte mindig figyelmeztet  a testünk. Élősködők ténykedésére utalhat akár az ok nélküli fáradtság és rosszullét, vagy a makacs bőrkiütések. Ha biztosra akarunk menni, végeztessünk el székletvizsgálatot, méghozzá három alkalommal. Ennek azért van jelentősége, mert a vizsgálat során a székletben található petéket ismerik fel, azonban erre csak akkor van lehetőség, ha a paraziták akkortájt petéztek.

Mindenesetre, ha általános rossz közérzetünk, betegségeink nem múlnak el a hagyományos gyógyszerek hatására, egészségünk érdekében végezzünk el valamilyen, a paraziták kiirtására irányuló kúrát.

Allergia

A paraziták nem csupán irritálhatják, hanem esetenként át is fúrják a bélfal belső védőrétegét. Ezen aztán megemésztetlen molekulák juthatnak át, amire az immunrendszer fokozott eosinophil termeléssel válaszol, amitől gyulladásos, allergiás tünetek jelentkezhetnek.

Alvászavarok és csikorgó fogak

Sokan panaszkodnak arra, hogy éjszaka, hajnali 2-3 óra között rendszeresen felriadnak. Ennek egyik oka az lehet, hogy a máj ilyenkor próbálja megtisztítani a szervezetet a paraziták miatt termelődő méreganyagoktól. Szintén alvászavart okozhat a végbél viszketése, ami a végbélen kívül éjszaka lepetéző giliszták számlájára írható. A vakarózás miatt a paraziták petéi az ágyba, majd a levegőbe kerülnek, innen jutnak vissza a szájon át a szervezetbe, ahol kifejlődnek. Nem éppen gusztusos folyamat… A paraziták jelenlétének másik jellemző tünete a fogcsikorgatás, ami különösen az alvó gyerekeknél figyelhető meg.

Bélgyulladás

A paraziták, bélférgek irritálhatják a bél belső falát, ami gyulladáshoz vezethet. A gyulladás miatt elégtelenné válik a tápanyagok, különösen a zsiradékok felszívódása, amik ezért megjelennek a székletben.

Bőrbetegségek

Csalánkiütés, ekcéma, valamint más típusú allergiás bőrbajok, nem ritkán kelések és sebek is kialakulhatnak a paraziták miatt.

Fájó izmok és ízületek

A paraziták az ízületekbe és az izmokba is beágyazódhatnak. Az okozott fájdalmat az orvosok általában ízületi gyulladásként diagnosztizálják.

Granulomák

Az elhalt paraziták lárváit vagy petéit körbefogó daganatszerű csomókat granulomának nevezzük. Általában a vastagbél és a végbél falán, esetleg a tüdőben, májban, hashártyában és a méhben alakulnak ki.

Hasmenés

A paraziták egyes fajtái prostaglandint termelnek, emiatt a széklet vizessé, hasmenésszerűvé válhat.

Idegesség

Az ok nélküli ingerültség, idegesség sokszor paraziták jelenlétére vezethető vissza, ezek toxikus ürüléke ugyanis ingerelheti az idegrendszert. Jó példa erre Maria Callas esete: sokáig nem is gondolták, hogy a világhírű operaénekesnő szervezetében paraziták lehetnek, de miután eltávolították a testében élősködő galandférget, egycsapásra lefogyott, bőre megszépült, addig szeszélyes természete megszelídült.

Immunrendszer zavarai

A paraziták gátolják az immonuglobulin elválasztását, ezzel megzavarják az immunrendszert, amelyet folyamatos védekezésre ösztönöznek. A felfokozott készenléti állapot miatt a szervezet kimerül és védtelenné válik a fertőzésekkel szemben.

Krónikus kimerültség

Fáradtság, influenzaszerű panaszok, koncentrációs- és memóriazavarok: mindezt könnyen lehet, hogy a szervezet normális működéséhez szükséges tápanyagokat elvonó paraziták okozzák.

Nehéz emésztés

Bizonyos paraziták jelentősen csökkentik a belek keresztmetszetét, ezzel székrekedést okoznak.

Puffadás és hascsikarás

A felső vékonybélben élő férgek miatt kialakuló gyulladás felfúvódást és bélszelet okoz. A gyakori puffadás az egyik legbiztosabb jele a paraziták jelenlétének.

Vérszegénység

Léteznek olyan paraziták, amelyek a belek belső falán keresztül szívják magukba a táplálékot. Ha ezek túlságosan elszaporodnak, akár vészes vérszegénység is kialakulhat.

Paraziták betelepedésére árulkodó jelek a fentieken kívül az elhízás, erős éhségérzet, indokolatlan fogyás, kellemetlen szájíz, illetve lehelet, köldöktáji fájdalom, heves szívverés, homályos látás lehajolás és felállás közben, orr- és fülviszketés, alvás közbeni nyálfolyás, asztma, epilepszia, cukorbetegség, pattanásos bőr, migrén és erős fejfájás, valamint az élősködők jelenlétére utalhat a szívbetegség és a rák.

Dr. Hulda Clark Phd. a Gyógyír mindenféle rákra, című könyvében bizonyítékokat sorol fel arra, hogy valamennyi daganatos megbetegedést a paraziták egyik fajtája, a Fasciolopsis Buskii nevű élősködő okozza. A szakember szerint, ha megszüntetik a paraziták jelenlétét a szervezetben, a betegből a daganatok eltűnnek.

Honnan kerül a szervezetbe?

Legfőbb veszélyforrás a fertőzött élelmiszerek, mosatlan zöldségek és gyümölcsök, mert ezek segítségével juthatnak testünkbe a paraziták petéi és lárvái. Sajnos ugyancsak nagy eséllyel kerülhetnek belénk paraziták a házi kedvencekből is, hiszen többségük, akár észrevétlenül is, hordoz valamilyen férget. A paraziták petéi az állat ürülékén keresztül távoznak, ráragadnak a szőrükre, innen pedig a simogatás, cirógatás során – vagy akár a levegőn keresztül – bejutnak az emberbe. Nagyon fontos tehát, főképpen a kisgyerekek, várandós anyák és a betegek tartsák magukat távol a fertőzött állatoktól.

A vastagbél ideális búvóhely

A vastagbél igazi Kánaán a bélférgek számára. Az angol Királyi Orvosi Akadémia állásfoglalása szerint a betegségek és rosszullétek 90%-a valamilyen módon összefüggésben van a vastagbéllel. A szakértők 36 féle méreganyagot azonosítottak, amelyek a káros anyagokkal telített vastagbélben termelődnek. Ezek a mérgek a véráramba jutva károsítják a szervezetünket.

Dr. Bernard Jensen, a világ egyik vezető szakembere állítja, hogy a 40 év felettiek vastagbelében 2-12 kg káros lerakódás található, amiben szinte nyüzsögnek a bélférgek. Nem csupán károsítják szervezetünket, hanem elveszik előlünk a legértékesebb tápanyagokat. Ezért történhet meg, hogy hiába étkezünk egészségesen, szedünk vitaminokat, táplálék-kiegészítőket, mégsem tapasztalunk pozitív változást magunkon.

Hogy valóban elérjük a kívánt hatást, étrendünk megváltoztatása előtt a bélférgek jelenlétét is meg kell szüntetnünk testükben. Dr. Donald Kelley úgy gondolja, hogy az elhízás is a bélférgek számlájára írható. Mivel az értékes anyagokat megeszik előlünk, így nekünk csak a kalóriák jutnak, amiből ráadásul a testünk egyre többet kíván, hogy így pótolja a hiányzó vitaminokat. A vastagbél egészsége és esetenkénti tisztítása tehát lényeges eleme a paraziták elleni harcnak.

Érdemes tudni, hogy hiába tisztálkodunk akár naponta többször, nem csókolgatunk kutyákat, sőt mosatlan gyümölcsöt sem eszünk, mégis lehetnek bennünk paraziták. Ne legyenek illúzióink, mi sem vagyunk jobbak a többieknél, de ha mégis, erről a paraziták bizony nem tudnak.

A tisztítókúrával semmit sem veszíthetünk legfeljebb, ha nem találunk semmi furcsát a székletünkben elmondhatjuk magunkról, hogy minket elkerültek az emésztőrendszerben élő férgek. Már csak ezért is megéri a tisztítás és a méregtelenítés.

Forrás:

1 –    Antiparazitás hatású gyógynövények. Dr. Dezsenyi Balázs

2 – Ahmed AH, Ejo M, Feyera T, Regassa D, Mummed B, Huluka SA. In Vitro Anthelmintic Activity of Crude Extracts of Artemisia herba-alba and Punica granatum against Haemonchus contortus. J. Parasitol. Res. 2020, 2020, 4950196.5 – Dkhil MA. Anti-coccidial, anthelmintic and antioxidant activities of pomegranate (Punica granatum) peel extract. Parasitol. Res. 2013, 112, 2639–2646

3 – Castagna F, Britti D,  Oliverio M, Bosco A, Bonacci S, Iriti G, Ragusa M, Musolino V, Rinaldi L, Palma E. In Vitro Anthelminthic Efficacy of Aqueous Pomegranate (Punica granatum L.) Extracts against Gastrointestinal Nematodes of Sheep. Pathogens 2020, 9, 1063.