NaturalSwiss =
Az emésztés szakértője
Dr. Podlupszki Csaba Szerző: Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus

Bélmosás – hogyan legyen még hatékonyabb?

Bélmosás vagy hidroterápiás eljárás az a folyamat, amikor a székletet, baktériumot, nyákot, gennyet, erjedés és rothadás termékeket, illetve a bélben lévő salakanyagokat eltávolítják a bélből. A bélmosás elvégzéséhez ivóvizet, fertőtlenítő oldatokat, nyákoldót és ásványvizet használnak.

Bélmosás típusai

belmosas 1

A beöntés, illetve a bélfürdő vagy kolon hidroterápia mind a bélmosás  eredményességét szolgálják, azonban mindegyik más módon és más célzattal.

A kolon hidroterápia során sokkal magasabbra képes feljutni a víz a bélben, míg beöntéskor legfeljebb a harántvastagbél kezdetéig, bélfürdő esetében pedig a vékonybél végéig.

Bélfürdő

A bélfürdő eredete az ókorba nyúlik vissza, ekkor már Kínában és Indiában is előszeretettel alkalmazták a bélmosás  ezen fajtáját.

Napjainkban a bélfürdő ismét reneszánsz korszakát éli, mint a megtisztulás egyik sajátságos formája. A bélfürdő alkalmazása során fekvő helyzetben a végbélen keresztül langyos, tisztított vizet vezetnek be a bélmosás területére, a vastagbélbe, majd a víz kiürülését egy speciális masszázs segítségével érik el. Ily módon tisztítják meg a beleket a felhalmozódott salakanyagoktól.

Bélmosás hiányában az önmérgezés tünetei lehetnek az alábbiak: depresszió, fáradékonyság, vitalitás csökkenése, agresszió, koncentrációs zavarok, fertőzések, gyulladások, betegségek, reumás panaszok, pattanások, bőrbetegségek, hypertónia, migrén, különböző allergiák.

Kolon hidroterápia

A kolon hidroterápia (vastagbél vízterápiája) egy speciális készülékkel történik, mely során a vastagbél teljes hosszában átmosásra kerül szűrt, tiszta, váltakozó hőmérsékletű, ózonnal átbuborékoltatott gyógyvízzel.

Ezen típusú bélmosás során 20-25 liternyi gyógyvízzel történik a bélmosás, ahol a folyadékhoz adagolt ózongáz csíraölő és fertőtlenítő képessége tovább javítja a kezelés hatását.

Az antibiotikumok, a stressz, a környezeti mérgező anyagok, a hiányos vagy egyoldalú táplálkozás és a különböző élelmiszer adalékok mind gyengítik az immunrendszert, vagy károsítják a szervezet természetes baktérium flóráját. Ennek következtében olyan káros baktériumok és gombák telepednek meg, melyek az egészséges bélrendszerben alapvetően nincsenek jelen, ezért nagyon fontos az időközönként elvégzett bélmosás, illetve egy azzal egyenértékű hatásfokú eljárás.

Zavart szenved a folsav, a biotin a K és B vitamin háztartás, illetve felerősödnek az erjedési és rothadási folyamatok, azaz tovább fokozódnak a mérgező hatású anyagok termelődései és felszívódásai. A kolon hidroterápia hatása a bélnyálkahártya szempontjából lényegesen intenzívebb, mint a koplalás, ugyanis a bélmosás után a páciens sokkal jobban érzi magát, a zavarok hamarabb enyhülnek, valamint a jövőben ritkábban jelentkeznek. Sok esetben egy alapos bélmosás után a korábbi panaszok teljesen megszűnnek.

Bőrbetegségek, allergiák, fejfájás, migrén, bélflóra-károsodás, gombás betegségek, anyagcserezavarok, reumatikus megbetegedések, depresszív lehangoltság, krónikus fáradtság tünetek mind a bélmosás szükségességére utalnak. A bélmosás nagyon jó hatással van a candida fertőzés tüneteinek visszaszorítására is.

"Mind orvosként, mind egyszerű felhasználóként arra jutottam, hogy ez a kúra minden tekintetben eredményes."

Péter

Orvos vagyok, és magam is kipróbáltam a Clean Inside Béltisztító programot. Mind orvosként, mind egyszerű felhasználóként arra jutottam, hogy ez a kúra minden tekintetben eredményes. Külön előny, hogy semmilyen egyéb ráfordítás nem szükséges, sem pénzben, sem időben, sem energiában. Leírom a tapasztalataimat néhány mondatban, hátha segítséget jelent azoknak, akik nehezebben hozzák meg a döntést.
Az eredményesség nálam abban mutatkozott meg, hogy megszabadultam a haspuffadástól. A székletem teljesen normális volt, de bármit ettem, menetrendszerűen érkezett a puffadás. Nem komoly, gondolhatják sokan, és valóban nem, csak kellemetlen. Néha nagyon kellemetlen. Orvosként pedig pontosan tudom, hogy a háttérben valamilyen emésztőrendszerrel kapcsolatos probléma áll.
Egy jó tanács: ha Önnek is hasonló problémája van, és orvoshoz fordul, de az orvos azt tanácsolja, szedjen rá valami recept nélkül kapható készítményt, ne elégedjen meg a válasszal! Különösen akkor ne, ha a doktor a hajlammal magyarázza a problémát. Az ok ugyanis nem a hajlamban keresendő, hanem az életmódunkban. Azon pedig lehet változtatni. Ügyeljünk, hogy egészségesen étkezzünk, mozogjunk többet, próbáljuk megóvni magunkat a tartós stressztől, figyeljünk immunrendszerünk állapotára. És legyünk tisztában azzal, hogy minden mindennel összefügg, a felsoroltak is hatással vannak emésztőrendszerünkre és működésére.
Térjünk vissza az én esetemre! Ahogy sokan írják, az első változás nálam is a székletem mennyiségében következett be. Lényegesen több lett, az állaga lágyabb, itt-ott keményebb képződményekkel. Egy hét sem telt el, és feltűnt, hogy nem jelentkezik a puffadás. Ekkor elkezdtem a ToxiClean Méregtelenítő Programot is, innen egymás mellett működött a kettő. Közben az én székletemben is megjelentek azok a fura szálak, amilyeneket a honlapon szép számmal lehet látni. (Orvosként nagyon kíváncsi lennék, mik is ezek valójában. Talán érdemes lenne elemezni az összetételüket.)
Egy hónap telt el a kúra elkezdése óta, és bár célomat elértem, a haspuffadás megszűnt, de feltétlenül folytatom a tisztítást. Már csak szakmai kíváncsiságból is. Valamint azért is, hogy az elért kellemes tünetmentes állapotot minél tovább megőrizzem.

Dr. Molnár Péter
Göd, 2011-08-23

Mivel helyettesíthető a bélmosás?

Számtalan esetben a vastagbél nem kapja meg az egészséget elősegítő kellő figyelmet, holott igen fontos része a testnek. Sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy a bél eltömődhet a felhalmozódott anyagoknak köszönhetően.

Ilyenkor lépnek fel olyan tünetek, mint a puffadás, az alkalmi székrekedés, vagy gázképződés. Mivel a fizikális bélmosás nem mindenki számára tetszetős megoldás, mely iránti ellenszenv különböző okokból kifolyólag alakult ki az emberek jó részében, éppen ezért létezik egy alternatívája is a bélmosás helyettesítésére, ez pedig a NaturalSwiss Béltisztító Program, mely az első és eredeti béltisztító és méregtelenítő program, mely napjainkban is a legnépszerűbb készítmény, használata jóval kellemesebb a bélmosás folyamatánál.

A Clean Inside® Béltisztító

A Clean Inside® béltisztító segítségével igen egyszerű a bélmosás, hiszen egyáltalán nem igényel olyan jellegű külső beavatkozást, mint a kolon hidroterápia bélmosás eljárása.

A Clean Inside® használata nagyon egyszerű, hiszen a szükséges teendő pusztán a reggelenkénti 2-4 kapszula bevételére, majd a rost turmix elfogyasztására, végül pedig este egy csésze gyógytea elfogyasztására korlátozódik. A Clean Inside® kúra idején nincs szükség, koplalásra vagy különleges diétára, valamint a bélmosás is elkerülhető. A NaturalSwiss Béltisztító program három készítményből áll.

Clean Inside®

Clean Inside®, mely egy rost kiegészítő, ami a benne lévő gyógynövények segítségével tisztítja meg a belet a felhalmozódott salakanyagoktól és az összegyűlt lerakódásoktól. Ez a készítmény megakadályozza a további lerakódások képződését. Ez nem bélmosás, hanem annál sokkal hatékonyabb béltisztító eljárás.

Parasic®

Parasic® (anti-parazita) táplálék kiegészítő készítmény, mely méregteleníti a májat és segít eltávolítani a káros élősködőket a szervezetből és a vastagbélből, 18 féle remek minőségű gyógynövény kombinációjából áll össze.

Slim Tea®

Slim Tea® egy méregtelenítő és rendszeres székletet biztosító gyógytea, mely a belekre enyhe hashajtó hatást fejt ki, ezzel indítva be a méregtelenítő folyamatot. Nyugtatja az idegrendszert, lefekvés előtt ideális.

Ajánlott termékeink

A böngészési előzményei alapján az alábbi termékeket ajánljuk Önnek.
Méregtelenítés könyv

Szervezet Méregtelenítése

Megjelent magyarul is Prof. Katarína Horák a pozsonyi egyetem Élelmiszeripari karának biokémiai és mikrobiológiai tanszékének biológiai professzora által írt nagy sikerű könyve. "A Szervezet méregtelenítése" címmel. A könyv megismerteti

1 990 Ft
Részletek
Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek
Kosárba teszem
Shaker keverőpalack

Shaker keverőpalack

A GStack palackok kompakt és vékony kialakításuknak köszönhetően, éppen annyi helyet biztosítanak az Ön táplálékkiegészítői számára, melyre szüksége van – és, ami legalább ennyire fontos, lekerekített vonalaiknak hála, a GStac

3 900 Ft
Részletek
Kosárba teszem
NaturalSwiss =
Szállítás: összesen:
0 Ft
0 Ft