A Natural Swiss 2006 óta foglalkozik gyógynövényes méregtelenítő és egészségmegőrző programokkal, továbbá étrend-kiegészítőkkel, immár 11 országban. Küldetésünk természetes táplálékkiegészítőkkel és módszerekkel segíteni az embereknek megőrizni egészségüket, amely érdekében újabb és újabb termékeket és üzletágakat vezetünk be a piacra.

Valamennyi termékünket lelkiismeretesen, kézi erővel, a legszigorúbb előírások betartásával állítjuk elő, kifejezetten erre a célra épült feldolgozó üzemekben. A DrNatura-Supergreens termékei minden nap frissen kerülnek előállításra, fogyasztóink a gyártás után néhány héten belül hozzájutnak a csomagolt termékekhez.

Egyik új étrend-kiegészítőnk, amelyet a rákkutató, immunológus Prof. Dr. Fachet József, MD, PhD, az MTA Orvostudományok Doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, a DOTE Kórélettani Intézet nyugalmazott igazgatója fejlesztett ki még Japánban Dr. Goro Chihara Professzorral, a tokiói National Cancer Institut főmunkatársával együttműködve.

Kiemelkedő immunrendszeri hatása miatt Japánban már regisztrált gyógyszerként alkalmazzák a tumor terápiában, miközben 100%-ban természetes eredetű. A Dr. Fachet Immunforte készítményei különböző gombakivonatokat, resveratrolt és C-vitamint tartalmaznak, melyeket a Magyarországon OÉTI étrend-kiegészítőként regisztrált. Jelentős lépésként az FDA is jóváhagyta több termék forgalmazását az USA-ban.

A teljes termékportfóliónk magyarországi, és európai ppc kampányainak menedzselésére keresünk most munkatársat:

PPC MARKETING SPECIALISTA

Eddig több ügynökség menedzselte a ppc hirdetéseinket, de a feladatok mennyisége és összetettsége annyira megnőtt, hogy jobbnak láttuk belső kollégával megoldani ezt a feladatot. Új munkatársunk legfőbb feladata mindegyik márkánk (Natural Swiss, DrNatura-Supergreens, Dr. Fachet) Google és Facebook hirdetéseinek menedzselése a magyar, a szlovák, a cseh, a lengyel, a német, a francia és az olasz piacon.

Legnagyobb szakmai kihívás ebben a munkakörben az, hogy önállónak kell lennie, nem fogja ugyanis munkáját egy marketing vezető óránként ellenőrizni, hanem értékesítési célokat és konverziókat kell elérnie, ráadásul mindezt home office-ból, távmunkában végezheti.

Feladatok

  • Kampánystratégiák és kampányok kidolgozása, menedzselése
  • Google és Facebook Ads kampányok menedzselése, napi szintű aktív kezelése
  • Google Analytics profil, mérések, beállítások, tag menedzser kezelése
  • Hirdetésekhez kapcsolódó szövegírási és egyéb feladatok ellátása
  • Best practice figyelés
  • Kapcsolattartás hirdetési szolgáltatókkal és szakértőkkel
  • Kapcsolattartás a márka-menedzserekkel, ügynökségekkel és alvállalkozókkal
  • Folyamatos költség- és kampány-optimalizálás (ROI és ROAS alapon)
  • Konverziók precíz mérése és folyamatos optimalizálása, konverziós modellek készítése
  • Új mérési metódusok bevezetése, ellenőrzése, nyomon követése
  • Riportok, statisztikák és elemzések készítése
  • Marketing akciók, kampányok koncepcionális kialakításában, tervezésében történő részvétel

Elvárások

Az ideális jelölt több éves Google és Facebook Ads hirdetési tapasztalattal rendelkezik, amely során napi rendszerességgel, önállóan menedzselt hirdetési kampányokat 1 millió forintos havi költés felett.

  • Felsőfokú végzettség
  • Min. 3 éves Adwords és Facebook hirdetési tapasztalat
  • Nemzetközi Adwords és Facebook hirdetési tapasztalat előnyt jelent
  • Angol nyelvtudás (munkanyelv szinten)
  • Cseh és/vagy szlovák nyelv ismerete óriási előnyt jelent
  • Táplálékkiegészítők vagy egészségvédő termékek hirdetésében szerzett tapasztalat előnyt jelent

Amit kínálunk

Olyan munkatársat szeretnénk, aki számára fontos, hogy itt nemzetközi elvárásoknak kell megfelelnie, ugyanúgy szenvedélye a természetes egészségmegőrzés, mint nekünk, cserébe hosszútávú biztos szakmai karriert (előrelépési lehetőséget), családias hangulatú (nem multi) cégkultúrát, és rugalmas munkavégzést (távmunka) ajánlunk.

  • Versenyképes fizetés
  • Home office
  • Marketing orientált cégvezetés
  • Komoly szakmai és nemzetközi fejlődési lehetőség, felelősségteljes munka
  • Saját ötletek megvalósításának lehetősége
  • Stabil cégháttér, fiatalos, jó hangulatú csapat

Munkavégzés helye: Távmunkában országos

Munkaidő: főállás

Munkába állás kezdete: azonnal

Jelentkezés: Pályázatát (fényképes magyar nyelvű önéletrajz) a [email protected] email címre küldje, tárgy mezőben “ppc marketing specialista”-ként megjelölve.

A motivációs levelet az e-mail szöveges részébe írja (ne csatolt fájl legyen), és a következő kérdéseket feltétlenül válaszolja meg benne:

  1. Miért szeretne nálunk dolgozni?
  2. Mi az erőssége az online marketingen belül?
  3. Mekkora tapasztalata van Google és FB hirdetésben, mekkora havi budgetet kezelt már?
  4. Mi volt eddig a legsikeresebb kampánya?
  5. Dolgozott-e már távmunkában, és miért lenne jó az ön számára?
  6. Mi az, ami igazán motiválja?

Sikeres pályázást kíván:

Bodó András
marketing vezető

Termékek összesen:
0