Emésztés Vélemények

Üdvözlöm! Kata vagyok, a NaturalSwiss irodavezetője.

Kata

Ez az oldal különbözik mindentől, amit idáig látott. Ez a kínos mellékhelyiségbeli történetek valóságshowja, amit nagy lelkesedéssel és büszkeséggel adnak elő. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Naturalswiss honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrízve vannak.

Ha már Ön is kipróbálta termékünket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az ugyfelszolgalat@naturalswiss.ch címen.

Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotában szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyeírási hiba.

Válogasson a véleményekből témák szerint : Kattintson ide

"Emésztési problémák ellen pre- és probiotikumok"
emésztési problémák vélemények

"Közel 3 éve küszködöm emésztési problémákkal melyből némely már tisztázott melyek kapcsán életmódot változtattam étkezési szokásaimat illetőleg. Viszonylag tudatosan igyekeztem egyébként is táplálkozni ezért a változtatások nem okoztak problémát. A tünetek, nagyfokú fájdalmak viszont annál inkább…

Makai Marianna
2018.06.10.
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.
"Emésztési problémák: megoldást nyújtott a NaturalSwiss"
M. Márta

Vélemény a NaturalSwiss béltisztitó termékekről: Először is le kell szögeznem, hogy nagyon hálás vagyok, hogy az interneten rátaláltam erre a béltisztitó programra.Nyitott vagyok a természetes gyógymódokra, de mivel sok mindent kipróbáltam és nem mindegyik termék müködött úgy ahogy azt igérték,…

M. Márta
Budapest, 2017.06.06.
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.
"Mindig is emésztési problémákkal küzdöttem"
mindig-is-emesztesi-problemakkal-kuzdottem 1

Tisztelt NaturalSwiss! Mindig is emésztési problémákkal küzdöttem, kipróbáltam sok természetes módszert  hogy javítsak az életemen, de sajnos egyik sem vált be. Körülbelül 2 hónapja azon vettem észre magam, hogy már egy hete nem voltam wc-n és az étel látványától is puffadtam, fájt a hasam. Akkor…

Porkolábné Balogh Marianna
Fehérgyarmat, 2016.07.20.
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.
" Nekem is gyermekkorom óta lassú az emésztésem"
nekem-is-gyermekkorom-ota-lassu-az-emesztesem 1

Eiselt Krisztina vagyok. A férjem kérésére kezdtem béltisztító programot keresni az internet segítségével és hamar meg is találtam a Natural Swiss termékcsaládot. Bár én eleinte nem terveztem, hogy belevágjak, a tájékoztatókban olvasottak mégis meggyőztek arról, hogy erre a tisztító kúrára…

Eiselt Krisztina
Nagymaros, 2016.07.11.
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.
" pár évig sajnos kimaradt a béltisztítás, és egyre jobban éreztem ennek hiányát"
par-evig-sajnos-kimaradt-a-beltisztitas-es-egyre-jobban-ereztem-enne 1

Már korábban is találtam egy hasonló béltisztító programot és sikeresen elvégeztem több kúrát. De aztán pár évig sajnos kimaradt a béltisztítás, és egyre jobban éreztem ennek hiányát. Gyakori lett a puffadás, a szorulás és nehezen tudtam fogyni... Tudtam, hogy ezek a rossz emésztés, rossz…

Kiss Anikó
2016.03.22.
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.
fotógaléria

Fotógaléria

Kíváncsi, hogy mások miért kezdték el tisztítani szervezetüket? Nézze meg elégedett vásárlóink tapasztalatait képekben.

Tovább a fotógalériára
Népszerű termékeink
Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program
CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost
CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program
ToxiClean Program Max

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Termékek összesen:
0