Méregtelenítés, Máj méregtelenítés Vélemények

Üdvözlöm! Kata vagyok, a NaturalSwiss irodavezetője.

Kata

Ez az oldal különbözik mindentől, amit idáig látott. Ez a kínos mellékhelyiségbeli történetek valóságshowja, amit nagy lelkesedéssel és büszkeséggel adnak elő. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Naturalswiss honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrízve vannak.

Ha már Ön is kipróbálta termékünket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az ugyfelszolgalat@naturalswiss.ch címen.

Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotában szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyeírási hiba.

Válogasson a véleményekből témák szerint : Kattintson ide

"azt éreztem napról napra harmonikusabban működik a testem" Méregtelenítés, Máj méregtelenítés

Andrea

Természetgyógyász ismereteim alapján tisztában vagyok a méregtelenítés fontosságával. Rendszeresen karbantartom testem és kipróbáltam már többféle méregtelenítő módszert. Így voltam ezzel akkor is mikor pár hónapja állandó fáradságot, puffadást és energiahiányt éreztem magamban és a megszokott sport tevékenysègem is hanyagoltam. Mivel állandóan energikus szoktam lenni ezt elég furcsának találtam és éreztem, hogy valami nincs rendben. Közben láttam egy tv műsort is, ami arról szólt, hogy a szervezetünkben férgek, paraziták bújhatnak meg és ez milyen hatással lehet az emberi testre. Ezért rákerestem a neten és az Önök oldalát is feldobta a kereső. Miután áttanulmányoztam úgy éreztem ez egy komplex megoldás lehet a problémámra és megrendeltem a béltisztító programot.
Nálam már a 4. nap után megindult a méregtelenítés és már az első héten könnyebbnek éreztem magamat. Ahogy teltek a napok megszűnt a puffadás azt éreztem napról napra harmonikusabban működik a testem. Anyagcserém felgyorsult és volt olyan nap amikor többször kellett wc-re mennem, de ez a reggeli órákra volt jellemző. A legszembetünőbb az volt, hogy ezzel együtt elmúlt a levertség és visszatért az energiám. Újra volt kedvem sportolni és még ahhoz is, amihez előtte nem. Idáig is fontosnak tartottam az egyensúlyt az életem bármely területén, de arra is rájöttem, ha ebben testem nem támogat az kihat mindenre. Nem véletlen a mondás sem "Ép testben ép lélek".
Bátran merem ajánlani mindenkinek akinek fontos az egészsége megőrzése vagy épp helyreállítása. Én mindenesetre köszönöm a NaturalSwissnek, hogy újra jól érzem magamat!

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem


Kopcsinovics Andrea
Győr, 2015-10-05
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.

"Feleségem nézett utána a neten termékeknek és kúráknak, végül a Natural Swiss mellett döntöttünk." Méregtelenítés, Máj méregtelenítés

János

Lakatos János vagyok. Évek óta terveztem egy méregtelenítő kúrát, de ez mindig csak terv maradt. Több orvosnál és természetgyógyásznál is megfordultam, akik szintén a méregtelenítést ajánlották a problémáimra. Feleségem nézett utána a neten termékeknek és kúráknak, végül a Natural Swiss mellett döntöttünk. Alapvetően azért, mert emellett nem szükséges az étrendemen drasztikusan változtatni. Fizikai munkát végzek, amely mellett szerintem nem lehet csak folyadékot vagy kevés kalóriát fogyasztani, hogy el is tudjam látni a feladataimat. Bár igyekszem az egészséges étkezésre is figyelni. A kúra hatására az anyagcserém méginkább felgyorsult. Jobb a közérzetem. Mindenképpen megcsinálom a méregtelenítő kúrát is, hogy teljesen megtisztítsam a szervezetemet a mérgektől.
Köszönöm

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem


Lakatos János
, 2015-05-13
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.

"Korábban rendszeresen méregtelenítem a testem" Méregtelenítés, Máj méregtelenítés

András

Tisztelt Natura Swiss!
Korábban rendszeresen méregtelenítem a testem különböző eljárásokkal tisztításokkal, mozgással. Egy kedves ismerősöm ajánlotta az önök béltisztító kúráját, ami felkeltette az érdeklődésemet, mivel a termék csak természetes anyagokat tartalmaz, ami fontos számomra. Amikor elkezdtem használni ezt a terméket első hónapban nem éreztem nagyobb változást viszont a második hónaptól a szervezetem megkönnyebbült. Energikusabb is lettem, több energiám volt az edzés közben, az anyagcserém felgyorsult és olyan dolgok elvégzéséhez lett kedvem, amit eddig csak halogattam. A kedélyállapotom is kedvező irányban változott, így sokkal jobban érzem magam a bőrömben, tehát mindenkinek előszeretettel ajánlom a terméket, amennyiben végigcsinálják a 3 hónapos kúrát.
Üdv

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem


Kasper András
, 2015-04-02
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.

"Lassan szántam el magam a méregtelenítés ilyen formájára." Méregtelenítés, Máj méregtelenítés

Gábor

Lassan szántam el magam a méregtelenítés ilyen formájára. Az igazság hogy a méregtelenítés más variációit kerestem és próbálgattam a Naturalswiss előtt. Habár sokat sportolok de a munkám , életvitelem és ebből adódóan a táplálkozási szokásaim nehezen változtathatóak igy az előzően végzett méregtelenítéseim csak kisseb nagyobb sikerekkel jártak.
A Naturalswiss termék fogyasztása közben a 2- 3 héten már éreztem a jótékony hatását.
Számomra legfontosabb eredmények: Jobban aludtam több energiám volt edzés közben, az anyagcserefolyamatok gyorsultak és a teljesítményem is javult. A teljest 3 hónapos kúra végén az eredményekhez még hozzáadódott hogy a bőr sokkal tisztább és szebb lett ami gondolom a hölgy fogyasztóknak vonzóbbá teheti a terméket.
Köszönöm Naturalswiss.

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem


Szarvas Gábor
, 2014-04-14
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.

"A migrén is csak nagyon ritkán jelentkezett. Ha pedig mégis, akkor sem kellett gyógyszert bevennem." Méregtelenítés, Máj méregtelenítés

Erika

14 éves koromban kezdődtek a migrének. 22 éve szenvedek tőle. Eddig semmi sem szabadított meg tőle, úgy voltam vele, egy próbát a Clean Inside is megér. Ez volt a fő gond, de mellette haspuffadás, teltségérzet, mint oly sokaknak. Minden egybevágott azzal, amit az interneten olvastam, hát megrendeltem a terméket. Jó döntésnek bizonyult. Igaz, az első hét után még nem volt semmi változás, kicsit el is bizonytalanodtam, de nem adtam fel. És a második héten elkezdődött a változás. Gyakrabban kellett WC-re mennem, de ez egyáltalán nem volt kellemetlen. Ezzel együtt elmaradtak az emésztéssel kapcsolatos panaszaim, és a migrén is csak nagyon ritkán jelentkezett. Ha pedig mégis, akkor sem kellett gyógyszert bevennem. Egészen megváltozott az életem, a közérzetem. Láttam a képeket az interneten, de én nem vizslattam a székletemet, csak örültem, hogy távoznak a mérgek, lerakódások, hogy végre megtisztulok. És mintha a káros anyagok helyére életenergia költözött volna! Kevésbé voltam fáradt és aluszékony, kevesebbet alszom, de pihentetőbben, és reggel frissen ébredek. Nagyon boldog vagyok, hogy kipróbáltam a NaturalSwiss Béltisztítót, és hogy ilyen jó hatással volt rám. Tényleg csak jót mondhatok róla, és ajánlom mindenkinek.

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem


Csordás Erika
Veresegyház, 2012-05-26
Tovább olvasom
fotógaléria

Fotógaléria

Kíváncsi, hogy mások miért kezdték el tisztítani szervezetüket? Nézze meg elégedett vásárlóink tapasztalatait képekben.

Tovább a fotógalériára

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Szállítás: összesen:
0 Ft
0 Ft