Rost, psyllium Vélemények

Üdvözlöm! Kata vagyok, a NaturalSwiss irodavezetője.

Kata

Ez az oldal különbözik mindentől, amit idáig látott. Ez a kínos mellékhelyiségbeli történetek valóságshowja, amit nagy lelkesedéssel és büszkeséggel adnak elő. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Naturalswiss honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrízve vannak.

Ha már Ön is kipróbálta termékünket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az ugyfelszolgalat@naturalswiss.ch címen.

Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotában szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyeírási hiba.

Válogasson a véleményekből témák szerint : Kattintson ide

"Jobb lett az emésztésem, lelapult a hasam, hihetetlenül könnyűnek érzem magam" Rost, psyllium

jobb-lett-az-emesztesem-lelapult-a-hasam-hihetetlenul-konnyunek-erze 1

Még nem fejeztem be a Clean Inside programot, de muszáj megosztanom a tapasztalataimat, annyira örülök. Sokkal-sokkal jobban vagyok, jobb lett az emésztésem, lelapult a hasam, hihetetlenül könnyűnek érzem magam, tele vagyok életkedvvel, és gyönyörű lett a bőröm.
Ami probléma, az a folyadékbevitel, de igyekszem, hogy megigyam a kötelező mennyiséget. A béltisztító program ebben is segít, eszembe juttatja, hogy erre figyelnem kell. Nagyon hatékonynak és egészségesnek tartom a programot.

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Oyeyele Moni
Budapest, 2011.09.16.
Tovább olvasom

"Egy számmal kisebb ruhákat hordhatok, a nadrágövet is beljebb levő lyukkal használom." Rost, psyllium

egy-szammal-kisebb-ruhakat-hordhatok-a-nadragovet-is-beljebb-levo-lyu 1

Háromgyermekes anyuka vagyok, ahogy jöttek a gyerekek, nagyon felgyorsult minden, kevesebb időm volt magammal törődni. Tornázni, sportolni energiám se nagyon maradt, esélyem sem volt, hogy visszakapjam a régi súlyomat és a régi ruhatáramat. A napközbeni és az éjszakai teendők teljesen lekötöttek és kimerítettek. Rátaláltam azonban a Clean Inside béltisztító programra, ami rögtön nagyon szimpatikus volt, meg is rendeltem a ToxiClean méregtelenítő csomaggal együtt.
Már az első hónapban elindult a változás, laposabb és hurkátlanabb lett a hasam. A testsúlyom alig változott, de valahogy átalakult, átrendeződött minden, mert egy számmal kisebb ruhákat hordhatok, a nadrágövet is beljebb levő lyukkal használom. Végre közelebb kerültem a célhoz. De ez csak a kezdet, folytatom a kúrát, és remélem, még eggyel kisebb méretű ruhákban is kényelmesen el fogok férni.
Nagyon örültem annak is, hogy a kúra folyamán nem volt semmi kellemetlen mellékhatás, hogy nem borította fel a gyerekekkel kialakult napirendemet, szinte észrevétlenül, kíméletesen történt minden.

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
M. Gabi
Budapest, 2011.09.16.
Tovább olvasom

"Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, ha nem a saját hasamon tapasztalom" Rost, psyllium

nem-hittem-volna-hogy-ez-lehetseges-ha-nem-a-sajat-hasamon-tapasztal 1

Gyógyszerészként dolgozom, pontosan tudom, mit jelentenek az E betűs összetevők, a mesterséges édesítők, és azt is, hogy a gyógyszerek, amelyeket magam is nagy mennyiségben fogyasztok sajnos, mennyire károsítják a májunkat. Azt is tudtam, hogy ami segítene a méregtelenítésben azt nem a gyógyszertárban fogom megtalálni. Az internethez folyamodtam, ott leltem meg a NaturalSwiss honlapját. Meggyőzött a leírás, a beszámolók, de sajnos négy gyerek mellett nekem drága volt. Végül mégis megkockáztattam egy havi adagot, most már tudom, jó befektetés volt. Nemcsak méregtelenítette a szervezetemet, de fogytam is tőle (a teljes kúra alatt nyolc kilót). Az emésztésem teljesen rendbe jött, már nem feszít, nem puffaszt semmi belülről. Még az arcbőröm is megváltozott, kevésbé zsíros, ellenben szép, puha és bársonyos. Talán a nyolc kiló mínusz miatt, de hasam is laposabb lett, el sem hittem volna, hogy ez lehetséges, ha nem a saját hasamon tapasztalom.
Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy tiszta vagyok belül is. Időről időre meg kell majd ismételni a kúrát, azt gondolom, de most már pontosan tudom, mire számíthatok, így biztosan előteremtem rá a pénzt. Ez megéri!

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Dr. Urbán Ildikó
Orosháza, 2011.09.13.
Tovább olvasom
fotógaléria

Fotógaléria

Kíváncsi, hogy mások miért kezdték el tisztítani szervezetüket? Nézze meg elégedett vásárlóink tapasztalatait képekben.

Tovább a fotógalériára

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Szállítás: összesen:
0 Ft
0 Ft