Vastagbél tisztítás Vélemények

Üdvözlöm! Kata vagyok, a NaturalSwiss irodavezetője.

Kata

Ez az oldal különbözik mindentől, amit idáig látott. Ez a kínos mellékhelyiségbeli történetek valóságshowja, amit nagy lelkesedéssel és büszkeséggel adnak elő. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Naturalswiss honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrízve vannak.

Ha már Ön is kipróbálta termékünket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az ugyfelszolgalat@naturalswiss.ch címen.

Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotában szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyeírási hiba.

Válogasson a véleményekből témák szerint : Kattintson ide

"Évek óta próbálgattam különböző tisztító kúrákat, de egyik sem volt ennyire eredényes." Vastagbél tisztítás

Andrea

Üdvözlöm.
Köszönetet mondanék Önöknek ezért a nagyszerű termékért.
Évek óta próbálgattam különböző tisztító kúrákat, de egyik sem volt ennyire eredényes.
Amióta elkezdtem a Parasic-ot szedni sokkal könnyedebbnek érzem magam.
Elmondhatom, hogy érezhetően és kíméletesen tisztítja a bélrendszert, ami fontos mindenki számára.
Sajnos sok ember csak az egyszerű méregtelenítésben hisz, ami önmagában nem sokat ér ha parazitákkal állunk szemben.
De előbb utóbb rá fog mindenki jönni a fontosságára, mivel ez egy természetes dolog, amivel jobb szembenézni mint ráfeledkezni!
Ajánlom tehát mindenkinek.
Frissítő, energetizáló, méregtelenítő hatása nagyszerű.

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem


Horváth Andrea
Szarvas, 2013-03-20
Tovább olvasom
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.
fotógaléria

Fotógaléria

Kíváncsi, hogy mások miért kezdték el tisztítani szervezetüket? Nézze meg elégedett vásárlóink tapasztalatait képekben.

Tovább a fotógalériára

Népszerű termékeink

Ügyfeleink az alábbi termékeinket választják leggyakrabban, Önt is érdekelhetik.
CleanInside program

CleanInside Program

A Clean Inside béltisztító Program három termékből áll, melyet kifejezetten a vastagbél legalaposabb és legtermészetesebb módon történő tisztítására fejlesztettünk ki.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Clean Inside rost

CleanInside Rost

A béltisztító rost kiegészítő a rostok segítségével megtisztítja a vastagbelet az összegyűlt lerakódásoktól és megelőzi az újabb lerakódások képződését.

7 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
ToxiClean program

ToxiClean Program

A ToxiClean méregtelenítő Programot arra fejlesztettük ki, hogy a Clean Inside Programmal együtt alkalmazva még hatékonyabban tisztítsa és méregtelenítse belső szerveit az egészséges mindennapokért.

19 990 Ft
Részletek Kosárba teszem
Szállítás: összesen:
0 Ft
0 Ft